Toldi
Tanévkezdéssel kapcsolatos szülői tájékoztató

Tanévkezdéssel kapcsolatos szülői tájékoztató

Kedves Szülők!

Az EMMI és Központi Iskola útmutatása alapján a munkaközösségvezetőkkel közösen az alábbiakban fogjuk helyi sajátosságainkra tekintettel a tanévet kezdeni:

Elsődleges szempont, hogy a tanulók és kollégáink egészségét megőrizzük, és minél tovább a hagyományos tanrend szerint tanítsunk. Ennek érdekében a minimumra kell szorítanunk a tanulócsoportok közötti érintkezések lehetőségét. Elengedhetetlennek tartjuk a gyerekek védelme érdekében, hogy a szülők csak nagyon indokolt esetben léphessenek az iskola épületébe.

Az első osztályosok szülei a tanévnyitó napján – szeptember 1-én, kedden – 7.45-re az étterembe érkeznek, a parkolón keresztül. A tanévnyitó ünnepséget az aulában előre elhelyezett székekről nézhetik végig, majd az éttermen keresztül távoznak, tehát a tanterembe már nem mehetnek be. A két osztályt külön-külön ültetjük le, majd onnan a tanítóik viszik be őket a tanterembe. Az iskolatáskájuk ott lesz mellettük az évnyitó alatt.

  • Az elsős gyerekek tanítói az éttermi kijáratig kísérik a gyerekeket és ott adják át a gyerekeket a szülőknek 16 órakor.
  • A többi szülő csak előre egyeztetett időpontban és indokolt esetben léphet be az iskolába. Időpontot hivatali ügyekben az 511-627-es telefonszámon, illetve a toldiiskola@gmail.com e-mail címen kérhetnek. Az épületben nekik maszkot kell viselniük. Természetesen személyes ügyben az osztályfőnököket is felhívhatják telefonon, vagy írhatnak nekik üzenetet.
  • A felsőbb évesek a hangosító rendszeren keresztül hallgathatják a műsort és a tanévnyitót. Mindezekre tekintettel az első tanítási napra nem kell ünneplő ruhában jönniük.
  • Ezen a napon a tanévnyitóval együtt 4 osztályfőnöki órát tartunk. A felsősök közül azok, akik nem tanulószobások, ezután haza is mehetnek. Kérjük, hogy minden felső tagozatos tanuló hozza írásban a szülői döntést, hogy mely időpontban mehet haza a gyermek ezen a napon.
  • Az első napon minden tanuló egy adatlapot kap, amelyet a tanuló igazolványával, lakcímkártyájával egyezően kérünk kitölteni, és másnap visszaküldeni az osztályfőnöknek. Fontos, hogy a hozzátartozók telefonos és e-mail-es elérhetőségét is pontosan adják meg.
  • A szülői értekezleteket az osztálytermek helyett az étteremben szervezzük. Ezek időpontjáról a nevelőtestületi értekezleten döntünk. Egy nap csak egy osztálynak lehet szülői értekezlete. Az 1. és az 5. évfolyam elsőbbséget élvez. A szülői értekezleten a védőtávolság megtartása és a maszk használata kötelező a szülők számára.
  • A tanítási nap végén napköziből önállóan legkorábban 16 órakor távozhat a tanuló a szülő írásbeli kérelmére. Felső tagozaton 16 óra előtt egyedül is távozhat az a tanuló, akinél a szülő ezt írásban kérte a nevelőtől. Akikért a szülő érkezik, azokat 16 órakor, majd negyed óránként kísérjük a főbejárathoz. Ez azt is jelenti, hogy nem egy összevont csoport lesz csak. Kérjük a napközit, tanulószobát igénylőket, hogy írásban jelezzék, hány órára jönnek a gyermekükért. Nyomatékosan kérjük a szülőket, hogy az épület előtt is tartsák a védőtávolságot. Kérjük, hogy 7-8. évfolyamos csak különösen indokolt esetben kérjenek gyermeküknek tanulószobai megőrzést.
  • Az ebédeltetés a házirendben előírtak szerint folyamatos a járványügyi szabályok betartása mellett. A közétkeztetés 11.30 és 14 óra között beosztás szerint zajlik. Csak így tudjuk megoldani, hogy a tanulók egymás között megfelelő távolságot tartsanak, és a csoportok között az asztalok fertőtlenítése is megtörténhessen. A legkisebbeknek 20 perc, a nagyobbaknak 15 perc áll rendelkezésére az ebéd elfogyasztására. Az önállóan ételt melegítő felső tagozatosok a 33-as teremben fognak étkezni felügyelet mellett.
  • A szaktantermeket használni fogjuk. A tanulók azonban az osztályteremben várják, míg a szaktanár értük megy. Ő kíséri fel őket az emeleti termekbe és vissza.
  • A testnevelés tanórák ebben az évben elsődlegesen a tanulók mozgásigényét fogják szolgálni. Az öltözőkben a keleti folyosón mennek be a kijelölt csoportok, egymástól kellően elkülönülve. A tanóra végén az öltözőből a nyugati folyosón mennek vissza az osztálytermekbe. A testnevelés órákon az aktív mozgással töltött idő 35, 40 perc a fennmaradó időkeretet a járványügyi óvintézkedések betartására fordítjuk. A csoportok mozgásának felügyelete a testnevelő szakos kollégák feladata, hiszen ezért nem ügyelnek az aulában.
  • Az alsó tagozatos gyerekeknél a kollégák saját belátásuk szerint szervezik a tanórákat, szüneteket, illetőleg a mellélhelyiségek látogatását ügyelve arra, hogy ez ne essen egybe a felső tagozatos gyerekek csengetési rendjével. Az alsó tagozatos kollégák egyeztessenek arról, hogy az udvar mely részeit hogyan használják. Az épület valamennyi kijárati ajtaja nyitva lesz, illetve egyes osztályaink a termükből közvetlenül is kimehetnek az udvarra.
  • A felső tagozatos gyermekek szünetekben mehetnek WC-re, büfébe, illetve a szabályok betartásával az aulában is beszélgethetnek. Kizárólag a 15 perces szünetben az egyik tanári ügyeletes jelenlétében az udvari sportpályákon is tartózkodhatnak. A ping-pongozási lehetőség bizonytalan ideig szünetel.
  • Az iskolabüfé a megszokott nyitva tartás szerint üzemel. A 3-4. osztályosok az osztályfőnökükkel egyeztetett időpontban vásárolhatnak a büfében. A felső tagozatosok a szünetekben vásárolhatnak. A büfé kínálatában jelen lesz a kézfertőtlenítő is. 7.45-ig a parkoló felől, tehát az épületen kívülről a szülő is vásárolhat a vele érkező gyermekének.
  • Kérjük az osztályfőnököket, hogy felső tagozaton is értessék meg a szülőkkel, gyerekekkel az egyéni tisztasági csomag használatának fontosságát. Ennek része legyen a kézfertőtlenítő is. Minden tanuló a tisztasági csomagban tároljon maszkot arra az esetre, ha valamilyen okból iskolán kívüli helyszínre vagy programra kell menni.
  • Mindenki ragadjon meg minden lehetséges alkalmat a termek szellőztetésére, és ha lehet, a szabadban tartson foglalkozást. Fontos, hogy a délutáni szabadidőben is elkülönülve legyenek a csoportok, és velük együtt a pedagógusok is. A pedagógus dönthet úgy, hogy a környező játszótereket használják. Kérjük, hogy erről és a visszaérkezés időpontjáról az iskolavezetést tájékoztassák.
  • Az osztálykirándulások ebben a tanévben egynaposak. Javasoljuk a környező parkerdőkbe vagy az iskolaudvarra szervezett közösségi programot kellő számú kísérő jelenlétében. (Bográcsozás, kenuzás, hajókirándulás a Desin….)

A tájékoztató a linkre kattintva letölthető: SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ.

Kaposvár, 2020. 08. 24.

Iskolavezetés